Melyek a biztosan hatásos mellnövelő ételek?

By Evi

mellnövelő ételekMelyek a biztosan ható mellnövelő ételek? Az interneten nem is kell hosszasan keresgélni ahhoz, hogy biztosnak beharangozott tippeket kapjunk rá. Azzal kecsegtetnek, hogy a szárnyasok, a szója vagy a tej olyan anyagokat tartalmaznak melyek vagy természetes zsírforrás voltuk miatt, vagy a hormonokra gyakorolt hatásukból kifolyólag alkalmasak erre a célra. Hogy miért is hatástalanok azonban a mellnövelő ételek? Ennek oka a mell felépítésében és az emberi szervezetben kereshető. A mell mérete és formája már az anyaméhben meghatározott, hiszen nagy részben az öröklött tulajdonságukon múlik, vagy a tubuláris mell esetében, ahol a magzati korban becsípődött szikzacskó okolható. Jól látható tehát, hogy a mellnövelő ételek helyett érdemes a plasztikai sebészekre bíznia magát, így a változás valóban látványos és tartós lehet.