A mellnagyobbításra fel lehet, és fel is kell készülni a kellemetlen meglepetések elkerülése miatt

By Evi

mellnagyobbításA mellnagyobbítást megelőző időszak sok feszültséggel, igazgatott várakozással telik. Vannak, akik mindent megtesznek azért, hogy a lehető legjobban tájékozottak legyenek. végigolvassák az orvosi szakirodalmat, átböngészik a fórumok érdekesebb bejegyzéseit, és a plasztikai sebészükhöz is felkészülten, jó néhány kérdéssel a tarsolyukban érkeznek meg. Nem is lehet ezen csodálkozni, hiszen a bizonytalanság nagyban táplálja a félelmet, irreális, kellemetlen gondolatokat szül. Nagyon fontos, hogy megfelelően tájékozott legyen a mellplasztika területén,hiszen ennek köszönhetően tudja megtenni a szükséges előkészületeket, így nem fogják váratlanul érinteni a műtétet követő események. Ebben a felkészülésben szeretnék egy kicsit a segítségére lenne, és részletesen bemutatni, hogy mire is lehet számítani a mellnagyobbítás elvégzése után.

Előtte persze érdemes magáról a beavatkozásról is néhány szót ejteni. Évente a világon nagyjából hétmillió nő gondolja úgy, hogy át kell esnie valamilyen mellnagyobbító eljáráson. A felnőtt nők nagy többsége elégedetlen akkor, amikor a melleire gondol. Túl kicsinek találja őket, és méretesebb kebleket szeretne. A kivágott felsők túlzottan egyértelművé teszik a hiányosságokat ezen a területen, a melltartók pedig csak ideig – óráig tartó megoldást tudnak nyújtani erre a problémára. Előfordul, hogy valaki túl nagynak találja őket, olyannak, melyek akadályozzák a mindennapi tevékenység elvégzésében, az érdeklődés középpontjába kényszerítik akkor is, amikor ezt nem szeretné, illetve túlzottan megterheli a vázrendszert is. És vannak olyan Hölgyek is, akiknek a keblük megereszkedett, vagy aszimmetrikus. Minden ilyen jellegű problémára hatásos és tartós megoldást kínál a mellplasztika. Mivel az orvostudomány mai állása szerint egyedül a műtéti beavatkozás jelenti a megoldást, így nő egyre a plasztika mellett döntő hölgyek száma. Fontos azt is kiemelni, hogy a beavatkozások egyre biztonságosabbak lettek. A kockázatok és a szövődmények száma elenyésző. Ez a dinamikus fejlődésnek, az új technikák és a minőségi anyagok megjelenése mellett a plasztikai sebészek lelkiismeretes munkájának is köszönhető. Nem véletlen, hogy gyakran ismételt tanács az, hogy ne pusztán az ára alapján válasszunk plasztikai sebészt. Sokkal fontosabb a tapasztalata és a szakmai tudása, mint az, hogy kedvezőáron végeztessünk el egy beavatkozást. Nem lehet elfelejteni azt, hogy a minőségi anyagok drágák, így akik azokat használják a műtétek során sem tudnak extrém akciókat kínálni. Az Ars Corporisban egy megbízható plasztikai sebész praktizál. Érdemes megismerkednie Dr. Rusz Zoltánnal, aki már több, mint húsz éve dolgozik plasztikai sebészként, magánpraxisa több, mint tíz éves. Folyamatosan képesítést és jártasságot szerez a legújabb technikák és eljárások területén. Lépést tart az újításokkal. Több száz elégedett Páciense tanúsíthatja,hogy Ő valóban olyan szakember, akinek a kezébe bátran helyezheti szépségét és egészségét. Már a személyes konzultáción is minden szükséges információt meg fog adni ahhoz, hogy felelősségteljesen dönthessen, és tisztában legyen a műtét kellemes és kellemetlen következményeivel egyaránt.

Addig is lássunk néhány információt arról, hogy mégis mire is kell számítani a mellnagyobbítás elvégzése előtt és után! A mellnagyobbítás az Ars Corporisnál kétféle módon is történhet. Évtizedek óta töretlen népszerűségnek örvend az implantátum beültetése. Egyre többen választják azonban a saját zsírral történő mellnagyobbítást is. Bármelyik mellett teszi is majd le a voksát, a plasztikai sebész segítségével természetesen,aki mindig azt fogja szem előtt tartani, hogy acéljai eléréséhez melyik beavatkozás jelenti a legjobb utat. A legjobb utat, amely segítségével esztétikus végeredményt érhetnek el úgy, hogy az az Ön anatómiai felépítésének is megfelel, és az egészségére sincs semmilyen negatív hatással sem. A mellnagyobbítást az esetek döntő többségében altatásban végzik, így természetesen minden olyan vizsgálatra is szükség lesz, amely egy általános műtétet is megelőzne. A laborvizsgálatok elvégzésének elsődleges célja nem más, mint hogy az Ön jelenlegi egészségügyi állapota felmérésre kerüljön. A mellnagyobbítást ugyanis csak egészséges páciensen lehet elvégezni. Szükség lehet a mellek alapos vizsgálatára is. Ez történhet ultrahanggal,vagy mammográfiai vizsgálatokkal is. Ezeknek a körét a plasztikai sebész tágítja, vagy szűkíti a Páciens és a beavatkozás helyzete szerint. Miután kiderült, hogy a műtét elvégzésének semmilyen egészségügyi akadálya nincs, meg lehet kezdeni a beavatkozásra való ráhangolódást is. Ez néhány esetben szükséges, hogy az életmódbeli változásokkal is együtt járjon. Ilyen változás például a dohányzásról való teljes leszokás, vagy a mérséklése. Miért is van erre szükség? A dohányzás számos káros hatása között van az immunrendszer gyengítése és a sebek gyógyulási folyamatának, regenerálódásának a lassítása is. Miután részletes tájékoztatást kapott arról,hogy milyen tevékenységeket tilos végezni a beavatkozást követő napokban vagy hetekben, így ezekre is fel tud készülni. A műtétet követően az ápoló személyzet mindent meg fog tenni, hogy nyugodt, komfortos körülmények között töltse el a hazabocsátásig lévő időt. Azonban otthon is érdemes már előre megteremteni a kényelmes környezetet. Érdemes a hivatalos ügyek intézését átruházni az első napokban másra, beszerezni a fájdalomcsillapítókat ( a plasztikai sebész erre is tesz javaslatot), a jegeléshez szükséges hűsítő párnákat. Nem biztos, hogy szükség lesz rájuk, de a műtétet követő napokban előfordulhat fájdalom érzet és feszülés is. Ezeknek az enyhítésében nyújthatnak ezek segítséget. A kényelmes fekhely kialakítása is fontos, a plusz párnák, a takarók plédek is hozzájárulnak ahhoz, hogy kellemes érzésünk legyen akkor is, amikor a mellek kinézete még nem vette fel a végső formáját. Jó, ha van mellettünk valaki, aki az első napban, vagy napokban segítséget nyújt a mindennapi teendők ellátásában, nyugodt körülményeket biztosít. Nem vagyunk egyformák, a testünk sem reagál azonosan a műtéti beavatkozásra, de jobb feleslegesen felkészülni rájuk, mint szükséget szenvedni miattuk.

A mellnagyobbítást követően jó néhány tevékenység bizony tiltó listára kerül. Lesznek olyanok, amikről szívesen le lehet mondani. Ilyen például a vasalás vagy a mosogatás. A hosszú fürdőzések és a segítség nélküli hajmosás azonban hiányozni fog abban az időszakban, amikor kerülni kell őket. Érdemes ezért a beavatkozás előtt egy forró fürdővel lazítani, jót tesz a testnek és a léleknek is. A könnyű ételek, az alkoholmentes italok fogyasztása is része lehet a felkészülési időszaknak. Nem véletlenül írtam a testi és a lelki ráhangolódás fontosságát. A mellplasztika ugyanis a legtöbb esetben nem csak az első pillantásra szembeötlő testi változásokkal jár együtt. A dekoltázs vonzza a tekinteteket, a mellek formásak és méretesek lesznek, de emellett lelki haszna is van a jól sikerült plasztikai beavatkozásnak. Az önmagunkkal szembeni örökös elégedetlenség helyét a magabiztosság veszi át. A közérzetünk javulni fog, és ezek a pozitív változások kihatnak az élet minden területére. Azoknak a Hölgyeknek, akiknek komoly lelki terhet is jelent a keblük mérete, akik szégyenkeznek, vagy örökösen elégedetlen önmagukkal emiatt, érdemes elgondolkozniuk a mellnagyobbítás lehetőségén. Ez az első lépés, melyet megfelelő információk megléte után követhet a változás, a mellnagyobbítás az Ars Corporisnál.