mellfelvarrásSokan döntenek a mellfelvarrás mellet, hiszen tartós és esztétikus eredménnyel kecsegteti a megereszkedett mellű hölgyeket is. Nagyon sokan irigykednek azokra a hölgyekre, akik természetes, nagy keblekkel vannak megáldva. Úgy tűnik, hogy ők kivételes helyzetben vannak, hiszen minden optikai rásegítés, különleges melltartó nélkül is vonzó dekoltázzsal és feltűnő mellekkel rendelkeznek. Mind a két nem számára kiemelten fontos az emlők mérete és a formája, az érdeklődés középpontjában állnak. Ennyi összpontosított figyelem láttán, nem is csoda, hogy a felnőtt hölgyek nagy százaléka elégedetlen lesz a melleivel. Azok a hölgyek, akik fiatal korukban elégedettek velük, egészséges önbizalommal rendelkezhetnek, és az irigy pillantások mellett bizony elismerőket is kapnak szép számban. Sajnálatos módon azonban ez az irigylésre méltó állapot nem tart a legtöbb esetben túlságosan sokáig. A múló idő és a gravitáció megteszi a hatását, a telt keblek megereszkedhetnek, lógni kezdenek. A bimbó akár közel tíz centiméterrel is lejjebb kerülhet. Sajnos ez a dekoltázsnak és a mellek esztétikájának nem tesz jót. A néhány éve, akár évtizede is még irigylésre méltó keblekkel rendelkező hölgyek fejében is megfogalmazódhat a gondolat, hogy plasztikai műtét segítségével állítsák helyre a korábbi állapotokat, megjelenést. Milyen jó, hogy az Ars Corporisnál erre van lehetősége! A mellfelvarrás segítségével orvosolni lehet ezeket a problémákat. A jól sikerült beavatkozás után pedig nem csak a korábbi megjelenését, de az önbizalmát is vissza fogja kapni. Érdemes tehát a megereszkedett mellek esetében felkeresnie egy valóban megbízható plasztikai sebészt. A döntés meghozása, annak az eldöntése, hogy vajon ki is lehet alkalmas erre a pozícióra, nem egyszerű feladat. Hiszen a szépségét és az egészségét egyaránt a kezébe helyezi ennek a plasztikai sebésznek. Nem lehet eléggé hangsúlyozni azt, hogy ennyire fontos olyan orvost választani, aki sok éves tapasztalattal és nagy tudással rendelkezik. Mivel a mellfelvarrás az egyik legkomplexebb műtét a mellplasztika területén, így ebben az esetben ez még fontosabbá válik. Legideálisabb esetben van egy olyan ismerőse, akitől első kézből juthat információkhoz, akiben megbízik, és aki szívesen ajánl önnek egy olyan plasztikai sebészt, akiről saját tapasztalatai vannak. Ha nincs ilyen ismerőse, maradnak a fórumok és az internetes keresések eredményei. Ugyan a személyes konzultáció abban az esetben pénzbe kerül, ha nem az adott orvos végzi el végül a beavatkozást, mégis érdemes addig keresgélni, ameddig meg nem találja az ideális plasztikai sebészt.

Dr. Rusz Zoltán családi hagyományok folytatójaként választotta az orvosi hivatást. Általános és plasztikai sebészi szakvizsgát is tett. Már korán egyértelművé vált előtte, hogy a mell rekonstruálásával és esztétikai célú beavatkozásaival szeretne foglalkozni. Több, mint két évtizedes tapasztalatának köszönhetően képes arra, hogy a leginkább személyre szabott megoldást találja meg a páciens problémáira. Szakmai tudását folyamatosan frissen tartja, így nem csak ismerője, de gyakorlott alkalmazója is a legújabb eljárásoknak, technikáknak. Érdemes mellette döntenie, hiszen ő olyan plasztikai sebész, akinek a kezébe bátran helyezheti a szépségét és az egészségét egyaránt. A honlapon található elérhetőségeken tud bejelentkezni személyes konzultációra, Ezen az alkalmon nem csak választ kaphat a kérdéseire, de egy alapos vizsgálaton is át fog esni. Ez többféle célt is szolgál. Egyfelől megtörténik az állapotának a felmérése, kiderül, hogy elvégezhető – e a beavatkozás, illetve, hogy melyik eljárás hozza majd meg a legjobb végeredményt. Dr. Rusz Zoltán minden önt érdeklő kérdésre választ fog adni, így hozzájuthat a kellő információkhoz, azokhoz is, amelyeknek a segítségével felelősségteljes döntést tud majd hozni. Nem szabad elfeledkezni arról, hogy a plasztikai műtétek esetében egy egészséges páciens dönt úgy, hogy kockázatot vállal. Ezt pedig csak úgy lehet megtenni, ha a birtokában van a szükséges információknak.

A mellfelvarrás olyan műtéti beavatkozás, melynek az átlagéletkora kissé magasabb, mint a mellplasztika többi ágában lévőké. Ennek az az oka, hogy a keblek megereszkedése is később következik be. Nem csak eltelő idő, de a terhességek, a jojó effektusok is fokozzák a megereszkedés mértékét. A kezdetben, akár évtizedekig vonzónak tűnő mellek elveszítik a formájukat, megereszkednek. Az alakjuk megváltozik, a kerek formák helyett a csőszerű megjelenés válik megszokottá. A megfelelően kiválasztott melltartó optikai segítséget nyújthat, de ez saját magunk előtt és az intim pillanatokban vajmi keveset jelent. Az önértékelésnek sem tesz jót, egy egyébként is sok problémával járó időszakban, ha a korábbi, büszkeségre okot adó emlők ilyen átalakuláson mennek át. Ez lelkileg is nagy terhet ró a hölgyekre. A túlzott szemérmesség, a rossz közérzet csapdájába eshetnek. Nem kell azonban beletörődni ebbe az állapotba, hiszen a mellplasztika tartós és szemmel is jól látható eredménnyel járó megoldást kínál! Az Ars Corporis oldalán látható mellfelvarrás előtte és utána képek is híven szemléltetik azt a változást, melyre a műtét elvégzése után számíthat. Sokféle kérdés fogalmazódhat meg önben, melyekre minél előbb szeretne választ kapni. Minden esetben szükség van az implantátum beültetésére is? Természetesen nem. Ez a páciens állapotától illetve az elvárásaitól is függ. Amennyiben a felső pólus kiüresedett, sok esetben nem lehet kihagyni az esztétikus eredmény érdekében az implantátum beültetését sem. Hiszen csak ennek a segítségével növelhető meg az elveszett volumen, lehet ismét csábító a dekoltázs. Meglátszanak – e majd a műtéti hegek? Dr. Rusz Zoltán minden esetben azt a műtéti technikát választja, aminek a használatával a legkevesebb heg marad majd vissza. Ezek a hónapok múlásával egyre halványulnak majd – bár hozzá kell tennünk – hogy nyomtalanul nem tűnnek el soha. Sokan a hegtetoválás mellett döntenek, így még inkább észrevehetetlenek maradnak a műtét nyomai. Mik az általános mellfelvarrás tapasztalatok? Ugyan a hírekbe és a köztudatba sokszor csak az elrontott műtétek ívódnak be, azt azért fontos leszögezni, hogy a páciensek túlnyomó része teljes mértékben elégedett a végeredménnyel. Kutatások bizonyítják, hogy a változás nem csak külsőleges, de a közérzet és az önértékelés is jelentős javuláson megy át. A plasztikai műtétek az általános sebészeti eljárásokhoz képest biztonságosnak és kis kockázatúnak számítanak. Természetesen az Ars Corporisnál a lehetséges szövődményeket sem hallgatják el, hiszen ezek megismerésével lehet csak felelősségteljes döntést hozni.

Mindegy, hogy a múló évek, a szülések vagy a testsúly változása az oka annak, hogy a néhány éve még tökéletesnek tűnő, büszkeségre okot adó mellek megváltoztatását szeretné elérni, az Ars Corporisnál igazán jó helyen jár. A vonzó dekoltázs, a formás és megfelelő méretű keblek nem kell, hogy emlékek maradjanak! A mellfelvarrás valódi változást hozhat az önéletébe is, keresse Dr. Rusz Zoltánt bizalommal!